#gazdasági válság

Egy autómosó maradt Szekszárd kétszázmilliós üzletéből
 

Egy autómosó maradt Szekszárd kétszázmilliós üzletéből

Egy vitatott értékű telek Pécsen, és az azon álló autómosó – ennyi hozadéka lett annak az üzletnek, ami 200 millió forintjába került Szekszárd városának. A terv eredetileg az volt, hogy segítsenek hitelhez jutni a helyi vállalkozóknak, de a négy jelentkezőből három egyetlen cégcsoporthoz tartozott, amelynek tulajdonosa ráadásul a polgármester barátja és üzlettársa, akivel még egy Volán-telephelyet is együtt privatizáltak.

Kovács Áron Kovács Áron


Csak jót jósolnak a németeknek
 

Csak jót jósolnak a németeknek

Németországban a gazdaság az euróövezeti recesszió ellenére az idén és jövőre gyorsuló ütemben növekszik, a munkanélküliség csökken, az államháztartás pedig egyensúlyba kerül a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön bemutatott közös előrejelzése szerint.

MTI MTI


Itt az államcsőd a határon?
 

Itt az államcsőd a határon?

Súlyos gondban van Szlovénia, délnyugati szomszédunknak már ezen a héten sem sikerült eladnia elegendő állampapírt, a jövő heti állampapír-aukció pedig igazi teszt lesz. Ha azon sem sikerül elegendő pénzt összeszedni, akkor a kis eurózóna-tagállam szinte biztosan nem tud júniusban hitelezőinek törleszteni, így jöhet az uniós mentőcsomag.

hvg.hu hvg.hu

Soros: súlyos választás előtt áll Németország
 

Soros: súlyos választás előtt áll Németország

Németországnak el kell fogadnia az euróövezeti közös kötvény bevezetését, vagy távoznia kell a közös pénzt használó uniós tagországok közösségéből - írta Soros György a Spiegel Online német hírportálon kedden megjelent írásában.

MTI MTI

Egy év alatt eltűnhet a ciprusi GDP hetede
 

Egy év alatt eltűnhet a ciprusi GDP hetede

Cipruson a kormány becslése szerint a korábban idénre várt majdnem 9 százalékos gazdasági visszaesés helyett akár 13 százalékos zuhanás is lehet. Hasonló éves visszaesést a balti államok produkáltak 2009-ben a világgazdasági válság legkomolyabb dühöngésekor.

hvg.hu hvg.hu

Hat keserves év és a kilábalás elkezdődik
 

Hat keserves év és a kilábalás elkezdődik

Tízezreket küldenek el a közszférából, a munkanélkülisági ráta meghaladja a 27 százalékot, a nyugdíjakat megvágják és az állami vagyont privatizálják – aligha gondolná ez alapján bárki, hogy Görögországban trendforduló lenne. Márpedig a görög gazdaság visszaesése idén megállhat, az országba térnek vissza a külföldi befektetők és a munkaerőpiac is életjeleket mutat. Görögország elérte a gödör alját?

Nagy Gergő Nagy Gergő

A bankok nélkül nincs kilábalás
 

A bankok nélkül nincs kilábalás

Ha a bank magától nem akar hitelt adni a legnagyobb foglalkoztató kis- és közepes vállalatoknak, akkor ezt felülről kell ösztönözni és támogatni. A Deutsche Bank elemzési igazgatója szerint két módszer létezik ebben az esetben.

hvg.hu hvg.hu

Magyarország szolgáltatóközpont-nagyhatalom lesz?
 

Magyarország szolgáltatóközpont-nagyhatalom lesz?

Rendkívüli mértékben, évi tízezer milliárd dollárral bővülhet a szolgáltató központok piaca a következő három évben. A bevételnövekedés mellett szolgáltatásaik köre és minősége is fejlődik, a szervezetek pedig minden korábbinál jobban globalizálódnak majd. Magyarország egyre növekvő szerepet játszik a szolgáltató központok világában.

hvg.hu hvg.hu

Szlovénia dobra veri a családi ezüstöt
 

Szlovénia dobra veri a családi ezüstöt

Légitársaság, nagybank, telekommunikációs vállalat és malomipari cég is eladásra kerül Szlovéniában egy privatizációs program keretében, mellyel déli szomszédunk elkerülné, hogy uniós mentőcsomagra szoruljon. Az uniós tagállamnak 7 milliárd eurót kellene összeszednie ahhoz, hogy megtámogassa megrendült bankrendszerét.

hvg.hu hvg.hu

Vége a hét szűk esztendőnek Magyarországon?
 

Vége a hét szűk esztendőnek Magyarországon?

Hét éve tart a magyar gazdaság mélyrepülése, hét szűk esztendőn ment keresztül a magyar lakosság. A 2006 óta tartó zsugorodás olyan gazdasági visszaesést hozott, amely bár Budapestet is érintette, de itt a visszaesés, az életszínvonal csökkenése nem volt annyira mély, ám több vidéki régióban az 1989-es rendszerváltás utáni mély depresszióhoz mérhető az, ami bekövetkezett. Zsiday Viktor befektetési szakértő azonban úgy véli, számos ciklikus tényező okozta negatívumot strukturálisnak néznek, és ezek el fognak tűnni.

hvg.hu hvg.hu

Lesznek céges beruházások?
 

Lesznek céges beruházások?

A hazai kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint túljutott a mélyponton a hazai vállalkozások beruházási szándéka. Az idei első negyedévben ismét növekedett a beruházásban gondolkodó kkv-k aránya, jelenleg 58 százalékuk tervez fejlesztést. A beruházások tárgyát tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen”.

hvg.hu hvg.hu

 

"A megszorításoknak még nem látni a végét"

A frissen megválasztott olasz kormányfő első külföldi útja Berlinbe vezetett. Akárcsak Francois Hollande francia elnök, Enrico Letta is ugyanazzal az üzenettel érkezett: Róma tartani fogja magát a költségvetési fegyelemhez, viszont Európa tegyen többet a növekedés előmozdítása érdekében. "Ha Európa csak negatív híreket tud produkálni, az tovább gyarapítja az Európa-ellenes mozgalmak táborát" - mondta az olasz vendég Angela Merkelnek.

MTI MTI


A vállalkozások elhúzódó stagnálásra számítanak
 

A vállalkozások elhúzódó stagnálásra számítanak

A kkv vezetők következő egy évre vonatkozó árbevétel várakozásai szinten maradtak, míg az eredményvárakozásai növekedést mutatnak az előző negyedévhez képest. A hazai vállalkozások átlagosan 3,9 százalékos árbevétel és 1,7 százalékos eredménynövekedést prognosztizálnak, ezzel az árbevétel várakozások megközelítik, az eredményvárakozások pedig meghaladják a válság kezdetén mért szintet. Az árbevétel és az eredmény jövőbeni alakulását tekintve is a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, míg a kis- és középvállalatok kevésbé számítanak bevételük és nyereségük növekedésére.

unknown unknown

Megindult a gazdasági növekedés?
 

Megindult a gazdasági növekedés?

Fél év alatt megduplázódott a bizakodó vállalatvezetők aránya, a többség szerint már növekedésnek indult a világgazdaság. A cégek több mint fele idén a bővítésre fókuszál – mutat rá az Ernst & Young legfrissebb Nemzetközi Tőkebizalmi Barométere.

hvg.hu hvg.hu


Európát nem lehet lekicsinyelni!
 

Európát nem lehet lekicsinyelni!

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso arra szólított föl pénteken az Egyesült Államokban, hogy senki ne kicsinyelje le Európa gazdaságának eredményeit és pénzügyi állapotát.

MTI MTI

Sok készpénze van? Önnek készült a matracszéf
 

Sok készpénze van? Önnek készült a matracszéf

A gazdasági válság igencsak erodálta a bankokba vetett bizalmat, egy spanyol cég azonban erre is megoldást kínál: úgynevezett matracszéffel igyekeznek megnyerni maguknak azokat az embereket, akik otthon szeretnék tartani pénzüket, de a készpénzt biztonságos helyen szeretnék tudni.

hvg.hu hvg.hu